Nagymarosi naplementés túra – 2024. augusztus 24.
Augusztus 4-én bejártuk az útvonalat, hogy mindenre felkészüljünk, tervet készítsünk. Hiába jártunk már a környéken többször is, fontos volt, hogy ellenőrizzük az útvonal változásait, mérlegeljük a körülményeket, esetleges veszélyeket, felmérjük, hol lehet szükség esetén megszakítani a túrát. Így a Naplementés Távolbanézős túra napján már ismerős helyek fogadtak.
Kicsiny, de lelkes csapatunk Nagymaros vasútállomásnál találkozott délután 2-kor. A tervezett táv nem volt sok (13 km), de tartogatott jó pár kihívást és rengeteg látnivalót. Az egész nyarat végigkísérő forróság most sem enyhült, este a túra végén is csak alig hűlt valamit a levegő hőmérséklete.
A csapatban volt, aki azt mondta, régóta bakancslistás hely neki a Remete barlang, volt, aki még sosem volt éjszakai túrán és volt nagy tapasztalattal bíró résztvevő is.
A városból kifelé az S jelzésen indultunk el a Rigó hegy felé. Az erős kaptatón többször is meg kellett állnunk, hogy elég oxigénhez jussunk. S jelzésen tábla jelezte, merre kell menni a Gánti kilátóhoz. Miközben gyönyörködtünk a különleges panorámában (a túrán az első, de közel sem utolsó) meséltünk egy kicsit dr. Gánti Tiborról, akiről a hely a nevét kapta.
Innen a S Ω jelzésen folytattuk az utat az Ördög hegy több kilátópontjáig.
A Remete hegyi kőfejtőnél beszéltünk a felhagyott kőbányáról, a siklóról, a sikló felső állomásának romjáról. Sajnos nem túl sok információt találtunk a neten, pedig igen alapos kutatást végeztünk.
Innen tovább indulva várt még ránk pár meredek szakasz. A talaj most nem volt annyira száraz, és nem csúszott a por annyira, mint néhány hete, de nem mindig volt egyszerű a menet. Útközben állati csontokat is láttunk, amiről később kiderült, hogy egy mufloné volt.
Végül elnyertük a „jutalmat” és elértük a Remete barlangot. Itt tartottunk egy hosszabb szünetet, amíg mindenki evett-ivott, elkészült a kávé. Indulás előtt meséltünk a barlang keletkezéséről, a barlangban korábban élt szerzetest/remetét övező legendákról.
A K Ω jelzésen folytattuk az utat a Dobozi orom felé. Az oromnál található kilátóhoz csak két lelkes, és még nem igazán fáradt bátor vállalkozó ment ki. A többiek megelégedtek kicsit feljebb a kanyargó Duna látványával.
A Szent Mihály nyeregnél szemléltettük, hogy miért is nyereg a nyereg. Tökéletes példa arra, ha valaki a térképet nézve nehezebben tudja elképzelni, hogy is néz ki a valóságban.
Az első kutatóaknánál beszéltünk arról, hogy miért van elkerítve ez a „nagy lyuk”, milyen célból ásták ezeket az aknákat és hogy sajátos mikroklímájának köszönhetően védett páfrányfajok élnek itt.
Közeledve a Julianus kilátóhoz a Tv adó torony melletti réten felfedeztük, hogy nyílik az őszi kikerics. Éppen csak előbújtak, de 1-2 hét és az egész rétet be fogják teríteni.
Nem volt hiábavaló a naplemente idejének folyamatos elemzése, webkamerák figyelemmel kísérése. Az ég már piroslott, amikor a kilátóhoz értünk és kb. 20 perc múlva le is bukott a Nap. Színpompás látványban volt részünk. Pont annyi időnk volt, hogy mindenki kifújja magát egy kicsit és aztán fotózzon és élvezze a látványt.
Ismét találkoztunk erdő és természetbarátnak kevésbé tekinthető emberekkel, akik motorral jöttek a kilátóhoz és azt ezt firtató kérdésünkre közölték, 20 éve így járnak ide, ezután is így fognak.
A naplemente után nem sokkal feltettük a fejlámpákat és még világosban, de fokozatosan szürkülő erdőben elindultunk Nagymaros felé. Nem kellett sokat várni a teljes besötétedésre, így már csak a fejlámpák világították meg az erdőt. Hallgattuk a zajokat, néztük a fény felé repülő rovarokat.
A városba érkezés előtt nem sokkal volt egy kisebb eltévedés, ráadásul egy meredek részen, ami abszolút a mi hibánk volt. A bejáráson az utolsó szakaszt másfelé tettük meg, amiről megállapítottuk, hogy nem igazán lenne biztonságos sötétben, így egy másik útvonalon terveztük a lejutást. Viszont ezt nem jártuk be ténylegesen. Tanulság, hogy a bejáráson minden lehetséges kombinációt végig kell járni, hogy ismerős legyen (nem hagyatkozhatunk a sok évvel korábbi emlékezetre).
Az első házakat elérve láttunk az úton átmenni egy vaddisznó családot. Megálltak a fás-bokros részen és nekiálltak vacsorázni. Egyáltalán nem voltak félősek, mintha számukra teljesen megszokott lett volna az emberi jelenlét. Hosszú percekig figyeltük őket a fejlámpákkal megvilágítva, videózva. Mindenkinek nagy élmény volt.
A vasútállomásra visszaérve tartottunk egy rövid értékelést, mindenki elmondta pár mondatban az élményeit, véleményét, hogy érezte magát, stb.
