2026.01.03 – A Börzsöny kapuja, VIDE Teljesítménytúra

 

Margarétával (szerinte az év utolsó napján még jó ötletnek tűnt a részvétel) együtt 3 fős csapatunk reggel 6-kor indult Verőcéről. Indulás után rögtön csatlakozott hozzánk Gyöngyi, aki egyedül vágott volna neki a távnak, de megörült, hogy talált magának társakat.

Verőcéről kiérve felkapcsoltuk a fejlámpákat, mert a napfelkeltére még várni kellett. Hiába van több kilátópont is Aranyoskúton, csak a városi lámpák fényében tudtunk gyönyörködni, a kilátásban nem. A sötétben volt, aki kis híján kihagyta az első pecsételőpontot – mi emlékeztünk tavalyról, hol kell megállni.

 

A frissítőpontosmegálló Magyarkútnál az Irma forrásnál volt. Itt csoki és forró tea várta a teljesítőket. Nem időztünk sokáig, mert még az elején tartottunk, várt ránk majdnem 30 km. Azért a kismalacos játszótéren nem maradhatott el a fotó. 

 

Rátértünk a K jelzésre és a Vízkelety László útján értük el a Nagy-Kő-hegyen a Lokó pihenőt, ahol pecsételni kellett. A szél szokás szerint erősen fújt, de megálltunk pár fotót csinálni, mielőtt a turistajelzés nélküli úton a szalagozást követve megkezdtük volna az ereszkedést. Ez egy elég meredek szakasz és a fagyott talajra hullott hó miatt kevésbé látszottak a göröngyök, kövek – emiatt különösen figyelni kellett, hova és hogyan lépünk.

 

Szokolyán a vasútállomáson, kb. a táv harmadánál volt a következő frissítőpont. Innen 8,5 km-en keresztül mentünk anélkül, hogy pecsételni kellett volna. Előbb egy hatalmas szántóföld mellett mentünk el, majd megkezdődött az izzasztó felfelé menet. A két pont között majdnem 340 méter volt a szint, de igazából ez inkább a szakasz második felében jelentett emelkedést.

 

Kóspallagon kisebb társaság verődött össze a frissítőnél, de aztán mindenki ment a saját tempójában, és gyorsan szétoszlott a “tömeg”.

A Kishanta-patak ismerős terep volt, 2025-ben többször is jártunk már erre. Végre elértük a Toronyalja-horgásztavat és megtaláltuk a pecsétet is. Ekkor kb a táv harmadánál tartottunk és kezdett kissé fáradni kis csapatunk. Pedig innen várt még ránk egy nagyobb emelkedő – néhol meredekebb, máshol kicsit lankásabb, de a 150 méteres szint az alig 5,5 km alatt már nem esett annyira jól. De persze leküzdöttük ezt is – és közben csodáltuk a téli erdőt, a havas tájat.

 

Az utolsó frissítőnél Kismaroson tényleg csak a pecsételés miatt álltunk meg, mert úgy éreztük, ha benne akarunk lenni a szintidőben, akkor a végét egy kicsit meg is kell nyomni. Ez az ötlet nem aratott osztatlan sikert, de ha már megtettünk 30 km-t, akkor nehogy már a maradék 6-on bukjuk el az elismerést! Így mindenki előszedte a tartalék energiát, és nekivágtunk.

 

Hiába lefelé vitt az út, nem volt sokkal könnyebb és gyorsabb, mint felfelé, mert csúszott, néhol olvadt és figyelni kellett. Végigmentünk a Csattogó-völgyön, pecsételtünk egy utolsót, és “már” bent is voltunk Verőcén. A legvégső emelkedő a Szent András-templomnál volt, ekkor már tényleg csak a lendület vitte a túratársakat.

 

Elértük a célt, szintidőn belül teljesítettük a távot. Mind a négyen büszkék lehetünk magunkra – megcsináltuk! 

Gratulálunk mindenkinek, aki a mai napon bármelyik távon végigment!