2026.02.01 – Naszály
Február első napján a Naszályra látogattunk el Harka László vezetésével a Permatúra csoporttal. Ez a hely nagyon kedves emlékeket is idéz számunkra, mert tavaly Mikulás napon ellepték a környéket a Távolbanézős Mikulások és a Látó-hegy tetején még rögtönzött kórus is alakult.
A mostani túra Katalinpusztáról indult, és fordított irányban tettük meg a távot. Tavaly lefelé mentünk a keskeny, akkor nagyon saras, meredek utat a Szinlő-barlang felé. Felfelé egy kicsit egyszerűbb volt most, de lehet, hogy a sár helyett a havas terep miatt éreztük könnyebbnek.
A hó gyönyörűvé tette az erdőt. A vizes, tapadós, néhol jeges hóban való haladást nagyban könnyítette a hómacska, így a legtöbb résztvevő még a függőhíd előtt féltette. Páran még kitartottak egy darabig, de az emelkedő kezdete után nem sokkal akinek volt, ugyancsak feltette a csúszásgátlót, ami nagy segítségnek bizonyult.
A Rettenetes Fekete Szerzetes barlangjánál, a Szinlő-barlangnál Laci tartott előadást. Tovább haladtunk a Vaditató-tóig és onnan egy kis kitérővel értük el a Látó-hegyet. Sajnos köd ült a tájra, ezért nem sok mindent láttunk. De a hely alkalmas volt arra, hogy elkészüljön a csoportkép.
Következő megállónk a nem messze lévő Naszály-hegyi geodéziai torony volt. Itt ebédeltünk, majd következett Laci barlangos kvízjátéka. A helyes megfejtők édességet kaptak jutalmul, így nagy volt a küzdelem, hogy minél előbb és hangosabban bekiabálják a jó választ.
Pihenő után következett a következő attrakció – a Násznép-barlang. Sikeresen leereszkedett a társaság a barlang bejáratához, ahol Zoli mesélt egy kicsit a kialakulásáról, majd egy kicsit bemerészkedtünk a belsőbb részbe is (nem túl mélyen, hogy a telelő denevéreket ne zavarjuk), és megnéztük a barlangban található különböző természeti formákat.
Innen megkezdtük az ereszkedést. Egy darabig még havas volt az út, majd sarassá vált a terep – lefelé mindkettő küzdelmes volt egy kicsit.
A Gyadai-tanösvénynél kicsit eltértünk az útvonalról, de így is elértük az Óriások pihenőjét, ahol a Laci mondott pár gondolatot a túra lezárásaként, majd mindenki elmondta, mi volt számára a legjobb, mit visz magával haza. Várt még ránk egy kb 2 km-es szakasz a parkolóig. Az út utolsó része már sötétben, fejlámpák fényében telt, de valószínűleg mindenki élvezte ezt az élményt is. A társaság nagy része a közeli étteremben fejezte be a napot, mi viszont indultunk haza – ezúttal nem csatlakoztunk a vacsorázó csapathoz, de majd legközelebb!
Köszönjük a túrát, jól éreztük magunkat. Jó időnként “csak túrázóként” részt venni ilyen eseményen, de azért azt is tudjuk, hogy a túravezető énünk nem tud teljesen kikapcsolni
